Forrás: Dénes Tamás- Mácsik Viktor: Az igazi Beckham

Talán a fenti részletekből is kiderült, különleges volt minden elemében az esküvő. ( Hogy mást ne említsünk, Magyarországon nem az ifjú pár ad, hanem kap nászajándékot.)

De persze az sem mindennapos, hogy a „templomi szertartásra” a kertben, egy vadborostyánnal befuttatott, almával (!) díszített alkalmi kápolnában került sor, mindössze 29 vendég szeme előtt. Nálunk alkalmasint kisebb az alma becsülete, ám a dublini kastélyban az esküvői csokor fontos alkotórésze volt ez a gyümölcs. A kastélyba érkezett meghívottakat egyébként bérelt Mercedesek vitték a mindössze öt perces útra lévő „kápolnába”.

A meghívón feltüntettek szerint az elvárt – ajánlott öltözet a férfiaknak úgynevezett nappali viselet, fekete, hosszított fazonú zakóval és szürke nadrággal, míg a hölgyek számára fekete, esetleg fehér, vagy a kettő kombinációjával készült ruha volt. Talán a hölgyolvasók kedvéért Victoria menyasszonyi ruhájára is érdemes még egy mondatot vesztegetni: „Ilyet képzelnék Scarlett O’Hara ruhájának” – mondta Victoria, akinek egyik kedvence a „The Wind Has Gone”, vagyis az „Elfújta a szél”. A pezsgőszínűnek mondott ruhaköltemény egy ötvenméteres tüllből készült, lószőrrel merevített alsószoknyát takart el, és a világon most a legmenőbbnek tartott, úgynevezett „Clerici hercegnő” szaténból varrták. A remeket különben az amerikai Vera Wang tervezte, a kínai származású hölgy készítette korábban Sharon Stone és Mariah Carey esküvői ruháját is.

Fél ötkor kezdődött a Paul Colton főtiszteletes által celebrált szertartás. David Robert Joseph Beckham és Victoria Caroline Adams pontosan 1999. július 4-én, délután 4 óra 49 perckor lettek házasok. (A főtiszteletes egyébként nagy Manchester United szurkoló, Davidnek elárulta, hogy reverendája jótékony takarása eltitkolja, hogy gyakran visel a klub címerével ékesített zoknit még a munkája közben is!) A szertartásról Louise, David húga fromált a legtömörebben véleményt: „Olyan szép volt, hogy mindenki elsírta magát.”

Az ünneplők később visszamentek a kastélyba, ahol a zenekar a Beauty and the Beastből, vagyis a Szépség és a Szörnyetegből játszotta a nagy slágert, a pár egyik kedvencét. „Nem lesz könnyű kitalálni majd – tréfálkozott Victoria -, hogy ki is a szörnyeteg és ki a szépség.” Később a meghívottak és az ünnepeltek átvonultak a vacsora színhelyére – tulajdonképpen úgy érezhették magukat, mintha az erdő közepén lennének. Ez volt a Robin Hood-motívum.

A vacsora egyik látványossága az esküvői torta volt, mindenkinek nagyon tetszett annak legfőbb éke, a Victoriát, Davidet és Brooklynt formázó figuratrió. A tortavágás után következtek a beszédek. Először Tony Adams, az egyik örömapa szólt az egybegyűltekhez: „Hölgyeim és uraim, nagyon sokan szerettek volna ma este itt lenni, de David és Victoria önöket választotta. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy szólhatok önökhöz ezekben a pillanatokban, bár nehéz lesz olyat mondanom, amit a bulvárlapok még nem írtak meg, nemde…? Victoria, három gyermekünk közül a legidősebb, mindig nagyon jó kislány volt. Hároméves korában már elkezdett táncolni tanulni, aztán amikor iskolás lett, szinte rohant haza, hogy ledobja magáról az egyenruháját, s hogy balettruhába bújva kapálózzon a lábaival. Semmit sem sejtett arról, hogy néhány kilométernyivel odébb, egy kisfiú ugyanúgy rohan haza az iskolából, ugyanúgy ledobja magáról a ruháit, hogy aztán kapálózzon a lábával. Tizenhat évesen mindketten úgy döntöttek, elhagyják a szülői házat, hogy minden erejüket a karrierjüknek szenteljék. Victoria Epsonba került a tánckollégiumba, David pedig- hát azt mindenki tudja, hogy ő hová került. S mind a ketten nagyszerűen tették a dolguakt. Később, kisebb zökkenők után az Old Traffordon találkoztak, s ahogy szokták mondani, a többi már történelem.”

Aztán David felé fordulva azt mondta: „korábban azt gondoltam, aligha akadhat olyan férfi, aki méltó lenne Victoriához, aki annyira szeretné őt, aki annyira szeretne vigyázni rá mint én, akinek annyira fontos, mint nekem. Be kell lássam, tévedtem. Davidnél jobb vejről nem is álmodhattunk volna.”

Aztán a vőlegény lépett a mikrofonhoz, s minden kétséget kizáróan élete leghosszabb beszédén esett át: „Köszönöm, Tony, ezeket a szavakat. Többet jelentettek ezek a számunkra, mint azt valaha gondolnád. A feleségem és én (ennél a kifejezésnél a tömeg máris hangos ovációba tört ki) szeretnénk megköszönni, hogy eljöttetek, hogy közösen ünnepeljünk életünk e nagyon fontos napján. Biztos vagyok abban, hogy egyetértenek velem abban, hogy a koszorúslányok lenyűgözőek, s szeretném azt is külön megemlíteni, hogy az édesanyák is csodálatosak és csinosak. Mit is mondhatnék még? Talán azt, hogy az anyósom és az apósom, Jackie és Tony mindig szeretettel voltak irántam, talán azért is, mert érezték, nagyon szeretem a lányukat. Szeretném, hogy Victoriának mellettem ugyanolyan szép és nyugodt élete legyen, mint mellettük volt.”

Aztán Victoria testvéreihez fordult: „Christian, mindig vágytam arra, hogy legyen egy öcsém, s most, úgy érzem, kaptam egyet. De ugyanilyen közel érezlek magamhoz téged is, Louise. Szeretnék mindent megköszönni a szüleimnek, a húgomnak és a nővéremnek és a nagyszüleimnek, akik néhány hét múlva már ötvenedik házassági fordulójukat ünneplik majd. Mindannyiatokat nagyon szeretlek!”

Majd a tanújára, Gary Neville-re nézett: „Ha Gary Neville az elmúlt hónapokban kicsivel gyengébben játszott volna, ma már talán azon sem csodálkoznának. Mindezt, amit ma látnak, nem lehetett könnyű megszervezni. De Gary mindemellett nagyszerűen futballozott. S még arra is maradt ideje és energiája, hogy mindig mellettem legyen, amikor erre szükségem volt. Tudtam, hogy ha Victoria nincs a közelben, ám szükségem van valakire, akivel szeretnék egy jót beszélgetni, Garyre mindig számíthatok. Gary, szeretnék neked mindent megköszönni, nagyon szeretlek.”

Nem volt még vége a beszédnek, hiszen az ifjú férj a feleségére nézett, s róla és a kisfiukról szólt: „Nagyon nehéz, de sikeres év van mögöttünk. Hogy nekem a futballpályán sikereim voltak, abban Victoriának is hatalmas szerepe van. Mellettem állt a legnehezebb időkben, nem hagyott csüggedni. Velem van minden nap, minden reggel, s én mindig egyre szebbnek és szebbnek látom. Megajándékozott a legnagyobb kinccsel, amivel csak lehetett, megszülte Brooklynt, a fiamat. Tudom, vannak, akik szerint elvétettük a sorrendet, előbb kellett volna megesküdnünk, s csak utána következhetett volna a gyermekáldás. Én azonban azt mondom, ha két ember ennyire szereti egymást, a sorrendnek nincs jelentősége. Csak egy számít, a szerelem.”