DAVID BECKHAM
David Beckham története 1975 május 2-án, London északkeleti részén, egy tipikus, vöröstéglás házban kezdődött. Próbajátékok után a Leyton Orient csapatánál majd később a Bobby Charlton futballiskola kiváló növendékeként, a Manchester United inasként szerződteti 1991. július 9-én. Iskolába az Essex városában járt.
1995. április másodikán debütál profiként a Leeds United ellen.Az első debütálása a csapatban 2 és fél évvel előtt megtörtént, amikor is a Brighton elleni Ligakupa mérkőzésén az orosz Andrej Kanchelkis helyére állította be Alex Ferguson a 17 éves ifjút 20 percre, amikor is semmi lényeges nem történt, sőt még a Brighton ki is egyenlített. Mindez 1992 október elsején történt.
Az 1995/96-os nyerő szezonban véglegesedett a helye a kezdő csapatban, igazából jobb oldali középpályásként, habár Becks állítása szerint inkább középen játszik.
Az 1996/97-es szezon Beckham számára fontos dátum. Ekkor emelkedett az ország legjobb játékosai közé, s amelynek végén a kollégák az esztendő legjobb fiatal játékosának választották. Sokat nyomott a latban a Wimbledonnak augusztus 17-én lőtt gólja, amikor is több, mint ötven méterről ívelt a kapuba.
„Az a gól megváltoztatott – mondta David – Pontosabban nem a személyiségemre, hanem a futballista mivoltomra volt hatással. Óriási önbizalmat adott, hogy az emberek másként tekintenek rám, már nem csak egy voltam a Manchester United ígéretei közül, hanem egy olyan futballista, aki meccseket képes eldönteni.”
Az 1995/96-os szezonban produkált teljesítményére figyelt fel Glenn Hoddle, aki behívta a nemzeti válogatottba és 1996 szeptember elsején a moldávok ellen debütált a nagy válogatottban, ez volt egyébként Hoddle-éra első állomása is, s egyben a franciaországi világbajnokságra vezető út első selejtezője. ” Nem vagyok éppen ideges típus, főleg nem a futball miatt. Most azonban érezhető feszültséggel vártam, hogy találkozzam a többiekkel.”
David a Manchester United nagyon sikeres Youth FA Cup-ban szereplő csapatának tagja is volt, így részt vett a győztes érem elnyerésében 1992-ben és persze az 1993-as második hely elnyerésében is.
A 1996/97-es szezon David számára az egyik legsikeresebb volt, ugyanis ekkor már biztos tagja volt a United-nak és az angol válogatottnak is. A produkciói a meccseken meghozta számára a kellő sikert, és így lett a szezon legjobb fiatal játékosa és a második legjobb játékos lehetett az évben a szavazások alapján. Ugyanabban az évben segítete a Unitedot a European Cup negyeddöntőjébe jutással és egy másik Premier League-be.
1998-ban David benne volt Hoddle 22 tagos csapatában a franciaországi világbajnoskságon. Maga a bajnokság vegyes érzelmeket hagyott Davidben. Először is kimaradt az első két meccs kezdő cspatából, aztán egy fantasztikus szabadrúgás gólt lőtt Kolumbia ellen Anglia utolsó csoportmeccsén és az angolok nemzeti hősként ünnepelték. De négy nappal később közellenséggé vált, amikor is 1998. június 30-án felemlete a lábát, és piros lapot kapott Argentína ellen. Ez volt élete első kiállítása profi karrierje során.
Néhány szakértő azt jósolta, hogy ami a világbajnokságon történt, oda vezethet, hogy Beckham kiszáll az angol futball világából, de Beckham bebizonyította, hogy rosszul gondolták. Az első ligabeli játékában máris egy csodálatos szabadrúgásgólt varázsolt a Leicester kapujába, amivel kiegyenlítette a meccset.
1999 márciusában megszületik a fia, Brooklyn, akinek a neve később a futball cipőjén is megjelent. 1999 júliusában David feleségül veszi Victoria Adams nevű menyasszonyát, másnéven „Posht”, az egykori Spice Girls tagot.
Az 1999/2000-es szezon is sikeres volt David számára, a sok pletyka és felkapott írás ellenére az új hajstílusáról és az Alex Fergusonnal való vitájáról szóló hírekkel.
A középpályás negyedik Premiership- beli érmét kapta meg és Európa és a Világ második legjobb játékosának szavazták meg. Mindkét cím elnyerésében Rivaldo akadályozta meg. Második lett még a BBC sport egyéniségének a versenyén, amikor is Lennox Lewis- nak sikerült legyőznie.
A legnagyobb reflektorfénybe a 2000/01-es szezonban került a nemzetközi porondon, habár újra megynerte a Premier Ligát a Uniteddel három egymást követő emccsen is góllal segítve csapatát.
David büszkén viselte az angol csapat kapitányi címét először egy Olaszország elleni barátságos mérkőzésen és később ő viselte a karszalagot a Spanyolország elleni barátságos mérkőzésen és később a vb- selejtezőkön Albáni és Finnország ellen, az utóbbi ellen egy fontos gólt lőtt Anfieldben, a Liverpool Fc otthonában.
David következő feladata az lesz, hogy Angliát a 2002-es Vb-n csapatkapitányként vezesse s Görögország elleni gólja után az utolsó percben az Old Traffordon és persze ez is segíttte a Unitedot, abban hogy megkapja a megtisztelő Európa legjobb klubjának járó elismerést.
Az angol kapitányi karszalagot Sven Goran Eriksson-tól kapta, aki a legjobb nemzetközi teljesítményeket hozta ki Becksből.
Más: pepsi- 2002-es vb éltetrajz
|